Meghoztam az új részt! Rossza helyesírásom, Sorry Babáim! Bocsánat a késésért, de nem értem rá. Ez a rész kissé szomorúra sikeredett, Bocsánat!!:(
Remélem, hogy tetszik! ;)
Jó Olvasást, Szép Napot! :*
"-Mert amikor kicsi voltam az a trauma ért hogy a családom...."
* vissza emlékezés*
/Elisabett Meyers/
...hogy a családom egyik este szét hullott, ami azt jelenti, hogy egész nap jól eljátszottam a babáimmal, és nem tűnt fel, hogy anyáék veszekednek, teljesen addig amíg nem hallottam a mentőket. Leszaladtam a lépcsőn, és láttam apu sír, anyu, meg a földön fekszik. Elkezdtem nevetni...azt hittem hogy csak játszanak, de nem! 2 nappal az eset után a temetőben találtam magam anyu sírjánál, apu börtönben került örökre, azt sem tudom mi van vele! Bekerültem, egy jómódú családhoz, ahol lett egy öcsém, és egy húgom, akik 8-9 évvel voltak csak fiatalabbak nálam. Fekete ruhákban flangáltam 4-5. osztálytól teljesen 8. végéig. Ebben a családban mindent megkaptam, a barbi babáktól a pónikig, szerettek is ápoltak, mindenem megvolt Luke....mindenem, még a kis lurkók is elfogadtak, és nővérükként néztek fel rám. A másik anyukám mindig azt mondta hasonlítok a húgomra, de sosem hittem el. Minden egyes nap vidámság volt, játszottam a tesóimmal, az öcsémmel kellett aludjak minden este, mert asztmás volt, és nem akartam, hogy baja essen, mindig néztem ahogyan szuszognak alvásnak közben, mint a kis angyalok, gyönyörűek, és ártatlanok. Amikor Gimibe kerültem, és megkaptuk a levelet, hogy felvettek akkor kaptam meg a legszebb ajándékot amit csak ellehetett képzelni. Akkor kaptam meg ezt a házat, ezzel az autóval, és berendezésekkel, kerti medencével, grill sütőkkel, meg szebbnél szebb dolgokkal ellátva. Így éltem magamban egyedül 2 évig, de nem volt nehéz dolgom, nem messze laktak tőlem, pénzt sosem kértem, megdolgoztam érte, tanultam, hogy dolgozhassak, amiért megdicsértek, minden egyes jó tettért kaptam sok-sok pénzt. Egyik nap elmentem az iskolába kaptam minden tantárgyból ötöst, meg igazgatói dicséretet, így vidáman haza megyek, átöltözök valami szebb ruhába, mert mégis befogadott ez a család, és nevelt, tanultak velem, és nem akartam a ragyogó lakásba egy sima pólóba menni, szóval amint mondtam átöltöztem, abba a ruhába amit anyutól kaptam, és boldogan indultam el a "régi" házunk felé, amikor közelebb mentem, akkor "lezárt terület" meg hogy "kérjük menjenek arrébb" "tilos a fotózás" "belépni tilos" Táblák álltak a kerítésnél. A függönyök be voltak húzva, a szép a fehér ház már csak feketén tükröződött vissza. Elkezdtem kiabálni
- Charlotte tetszik engem hallani, mi folyik itt? senki nem válaszolt, pár perccel később jött 2 mentő 1 tűzoltó, és 4 rendőr.
-Szép Jó Napot, megtetszik nekem mondani, hogy mi folyik itt?
-Elnézést hölgyem nem mondhatunk semmit! Megláttam a másik apámat, és oda szaladtam.
-Fred! Fred! Fred! mi történik itt? Nem válaszolt, csak egy könnycsepp gördült le ráncos arcán.
-Mondja Fred mi folyik itt?
-Az öcséd..
. -Ne..ne..ne, nem hiszem el, Fred meg se próbáld elmondani! elkezdtem zokogni, mire Fred megfogta a vállaimat, és elpróbálta volna mesélni.
-Liz! az öcséd...
-Ne mondd el! nem akartam hallani, így nem engedtem hogy befejezze mondandóját.
-Az öcsét ma re.
-Nem akarom hallani, nem igaz, ez csak egy álom, Fred hol vannak a szép álmok?!! csuktam be a szememet, és sírtam tovább.
-Az öcséd megfulladt reggel!! ordított olyan hagosan, ahogyan még senki nem ordított majd ő is sírni kezdett és megölelt.
-Ez nem lehet igaz, ez nem lehet igaz....nem nem nem és nem! dőltem a falhoz, és lecsúsztam.
-Várj meg itt Liz, mindjárt jövök!
-Rendben!
Néztem a kishúgomat, ahogy ott áll a kapuban, és értetlen fejjel mosolyog a mentősökre, pont mint én. Igazuk volt Charlotte-nek, tiszta "ikrek vagyunk". Annyira elgondolkodtam, hogy nem vettem észre azt, hogy Charlotte előttem áll, és beszél hozzám.
-Liz! Kicsi szívem! megráztam a fejem, és oldalra pillantottam, ahol az öcsémet éppen letakarják. Oda szaladtam. -Ben! Ben! rádőltem kihűlt kis testére, és elkezdtem énekelni, igaz nehezen ment, mert bőgtem megállás nélkül.
"- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lélek. Ez a két lélek a gyönyörű; és végtelen Isteni Mezők országában lakott. Az Isteni Mezők időtlen boldogságában éltek már ezer évek óta és nagyon szerették egymást. Az Isteni Mezők csodálatos vidék! Végestelen végig víz borítja, és a vízben ameddig a szem ellát és még azon is túl szebbnél szebb varázslatos lótuszok nőnek, amik soha nem hervadnak el, mindig illatoznak. A lótuszok levelei olyan magasra nőnek, hogy az ember derékig gázolhat benne. A tágas mezőkön nem hallatszik más csak a mennyei zene hangjai és a lótuszerdő susogása. A két léleknek ez volt az otthona, sokfelé jártak, de igazán itt érezték legjobban magukat. Gyakran napokig nem szólaltak meg csak egymást átölelve álltak a virágok között a vízen, hallgatták a mennyei zenét és a szívük egyszerre dobbant."
Amikor már látták rajtam a többiek, hogy teljesen kivagyok borulva, akkor vissza akartak húzni a hordágyról de én ellenkeztem, és kapálózni kezdtem, csak annyira gyenge voltam, hogy ők "nyertek". Nem jöttem ki a szobámból teljesen a temetés napjáig, ahol én mondtam a leghosszabb gyász beszédet, amit egy Kosztolányi Dezső verséből vettem ki és így szólt.
"Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy."
A végén oda mentem a nyitott koporsóhoz,és megpusziltam utoljára a homlokát.
Majd évek után elkezdtem drogozni, és vagdosni magam, nos..ezért csinálom ezt magammal, és másokkal.
*Vissza a jelenbe*
/Luke Hemmings/
-Liz, én sajnálom, nem tudtam, hogy te miken mentél keresztül, és részvétem minden egyes elhunyt személyért. Én...erre nem tudok mit mondani, eláll a szavam, egyszerűen, még hallani is rossz, de ezen változtatni kell! Segítek titokba legyőzni ezt a függőséget, ha akarod, márpedig igen, akkor nem mondom el senkinek, és mától kezdhetjük is.
-Köszönöm Luke....nem engem kell sajnálnod, hanem az illetőket, én még itt vagyok, de ők már nincsenek. Elkezdhetjük, csak nagyon-nagyon nehéz lesz.
-Dehogy lesz az nehéz Liz! te...mi képesek vagyunk rá!
-Rendben.
-De most szépen haza kell menjünk, mert a többiek szó szerint pánikolnak.
-És mit mondunk?
-Azt hogy lerókáztam a...szomszéd kutyáját, és a néni kiakadt.
mire Liz elkezdett nevetni, amit jó volt nézni, és haza mentünk. Benyitottam a házba, és a fiúk oda jöttek hozzánk.
-Hol voltatok ennyi ideig?
-Lehánytam a szomszéd néni kutyáját, mire ő kiakadt, meg volt pár rajongó is akik feltartottak minket.
-ja! akkor a szokásos, mondta Michael.
-Liz! miért olyan vörösek a szemeid, és miért vagy sápadt? Kérdezte Ashton.
Liz, olyan segély kérő fejekkel nézett rám, de úgy látom ügyesen megoldotta.
-Viszketett a szemem, és vakartam vagy húsz percig, wáá...szörnyű volt,sápadt? én sápadt? sosem vagyok az, maximum azért mert már régen ettem.
-Ouu..kééééésss! mondta Ashton. Csináltunk vacsorát is!
Leültünk az asztalhoz meg vacsoráztunk, elmeséltük "hogy rókáztam le a szomszédnéni kutyáját",majd Liz, és Calum megölelték egymást, mosolyogtak, sőtt nevettek, majd bementek a szobába....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése